Lysa 2010.12.25. 10:03

Boldog Karácsonyt!

Lysa 2010.10.24. 15:48

Ezt nem hittük volna

Ezt tényleg nem hittük volna, de legalább is nem így terveztük. Megtörtént, hogy a burkolást követő szükséges munkálatok után sikerült beköltöznünk. Ezt forráshiány miatt csak a jövő év elejére ütemeztük, de kaptunk még egy kis kölcsönt, hogy a használatba vételi engedély megszerzéséhez megteremtsük a feltételeket.

A burkolás után következett a víz és fűtésszerelés, szerelvényezés, kandallóra csatlakozás stb. Összeraktuk a WC-t, fürdőszobát, mosókonyhát. Ezután lekentük a belső falakat, majd felcsiszoltam a hajópadlót és az is le lett kenve. Kellett két lépcső is. Egy a bejárathoz és egy a garázsba, ezt is megoldottuk. Majd, amikor úgy gondoltuk, hogy elvégeztük a feladatokat, amit egyeztettünk előtte a műszaki felelősünkkel, bejelentettük igényünket a használatba vételi engedélyre. Eltelt másfél-két hét, amikor kijöttek helyszíni szemlére, de nem volt semmi kifogásuk a készültségben csak a bejáratra, illetve a kocsibeállót kérdezték meg, hogy mikorra lesz kész. Ezután ismét eltelt két hét és megkaptuk az engedélyt, ami persze még nem jogerős, de ez már részletkérdés.

Persze vannak nagyobb hiányosságaink is, amit majd a lenti képek is tükröznek, de kit érdekel. A lényeg, hogy az idei karácsonyt már az új gerendaházunkban tölthetjük és nagyon jó itt lakni. A gyerekekről nem is beszélve, ők is láthatóan jobban érzik magukat. De mindez nem történhetett volna meg a család és rokonság segítsége nélkül, amit ezúton is szeretnék nagyon megköszönni. Köszönet Beregszászi Palinak is, aki a ház építése után is segítségünkre volt kisebb-nagyobb gondjainkon.

Tehát belülről nagyjából megvagyunk, jöhet a külső körlet, amit tavasszal folytatunk. Most pedig elég a szövegből, jöjjön pár kép, itt tartunk most:   

Lysa 2010.08.28. 20:31

BEKÖLTÖZTÜNK

BEKÖLTÖZTÜNK!!!

 

 

 

 

 

 

 

Na azért nem eszik olyan forrón a kását. Eltelt egy kis idő az utolsó írásunk óta, de egy-két dolog kívételével nem történt sokminden a házunk táján.

Ami látványosabb: lebontottuk azt a csodállatos kerítést, ami eddig éktelenkedett és összedobtunk egy valamivel stabilabbat. Ez egy kis földmunkával is járt, mivel ástunk neki  alapot, és az ásás mifelénk ebben a köves talajban nem valami leányálom.

Ezen kívül a ház északi oldalán kellett elvezetni a csapadékvizet, mert nem a legjobb helyen gyűlt össze. Elsüllyesztettem a csatorna tisztítónyílását és kiválogattam egy rakás solymosi követ, amit a ház körüli járdához szeretnék felhasználni(ha kell valakinek van még pár köbméter). Ezen a héten elkezdődött a burkolás, ami látványosabb lenne ha fotóztam volna. Tegnap viszont ért egy kis kellemes meglepetés: Pali hívott, hogy elmondja küld nekünk a teraszra egy asztalt két lócával. Ennek nagyon megörültünk, mert amit a teraszra szántunk lócát még a lebontott házból mentettük meg és tiszta szúrágta lyuk, kb. 150 éves, de ennek ellenére stabilnak tűnik. Arról nem is beszélve, hogy ez az ajándék valószínü, hogy átmenetileg a konyhában kap majd helyet. Csütörtökön megvettük a vízteres kandallót is, amivel szeretném a fűtést megoldani.

Az igazi beköltözés tehát még várat magára, de szépen lassan azért haladunk.

Lysa 2010.07.23. 20:23

91%

Amint előző írásomban ígértem készítettem pár fotót az eddigi készültségről, amiről a mai nap reggelén ittjárt értékelő szakember megállapította, hogy 91%!!! Ennek eléréséhez kicsit belehúztunk a héten: felkerült a csatorna, felraktam a villamos szerelvényeket és tegnap betonoztuk az aljzatot.

Hát itt tartunk most és ezután visszafogjuk a tempót, újra költségvetést kell készítenünk a folytatáshoz.

Lysa 2010.07.20. 09:36

Elkészült

Péntek délutánra befejeződött a munka és elkészült a házunk. Ezúton szeretnénk megköszönni Imrének, Emilnek, a két Istvánnak és Lajosnak, hogy hozzájárultak odaadó becsületes munkájukkal az álmunk megvalósításához.                                        

Ittlétük nemcsak az építkezést a sok munkát jelentette számunkra, hanem egy olyan élményt is, amit biztos, hogy soha nem fogunk elfelejteni. Köszönjük. Ezen a képen nem látható Józsi, aki az építkezés elején vette ki részét a munkából. A köszönet természetesen nek is jár, mint ahogy legfőképpen a Beregszászi Trade Kft-nek, személy szerint Palinak. Ha még egyszer kezdenénk építésbe fel sem merülne, hogy mást keressünk. Ők tényleg úgy dolgoznak, mintha maguknak tennék. De még akikkel együtt dolgoznak, róluk is hasonló a véleményünk, mint pl.: a Thermofloc-osok. Ők szintén alapos, precíz munkát végeztek és még egy-két jó tanáccsal is elláttak minket.

A mi teendőink azonban még nem értek véget, sőt. Vannak dolgok amit már korábban beszereztünk és "csak" a helyére kell rakni, remélve azt, hogy a bank bácsi magasabb készültséget állapít meg és utal végre. Felkerült a csatorna, a végleges villanyóra bekötve, a villamos szerelvények is lassan a helyükre kerülnek és készül az aljzatbeton. Ezeket még nem fotóztam, de majd pótolom.

Beépítésre került az ajtó a garázsra és teraszra. Ezek a legforgalmasabb ki- és bejáratok, ezért ezeket a végére hagyták, nehogy megsérüljenek.

 

 

A padláson már csak a padolás van hátra, a szigetelés már megvan, és ez is kész.

 

 

Ezzel egy időben zajlanak az utolsó simítások. Leszegik a sarkokat, az ablakokat.

Lysa 2010.07.15. 10:42

Meglepetééés!

Hát ti mit csináltok Emil bácsi?

 

 Ez aztán a meglepetés! Még "Liza betű" is van rajta.

Nagyon szépen köszönöm fiúk, és neked is Pali bácsi.

Lysa 2010.07.13. 13:50

Garázs belső

Hétfő reggel beszerző körútra indultunk Imrével. Szöget, dübelt és párnafának valót hajtottunk fel, és kevertetni vittem vissza még egy kanna festéket az üzletbe, mivel csak kettőt (36l) kevertettünk a négyből. Mire visszaértünk István és Emil lecsiszolták a garázs falának vázát. Ide nem kértünk szigetelést, mert mégiscsak egy garázsról van szó. Úgy gondoltam majd beborítom valamivel, mondjuk OSB-vel, de a Pali ismét rugalmasságáról, segítőkészségéről tett tanúbizonyságot. Azt mondta, hogy lambériával majd befedik ezt a belső oldalát a falnak. Csak szebben mutat ez így mint OSB-vel.

 

A garázsajtó és annak a tokja még nem volt lefestve, így megvolt a délutáni program is.

 

Lysa 2010.07.13. 11:38

Szépítkezés

Ez a szépítkezés állt a külső festésből és a korlátok rögzítéséből.

Az előbbit már péntek délután elkezdtük a ház elejével. Ehhez viszont állványozni kellett, hogy a legmasabb pontokat is elérjük. Megtörtént, rákentünk egy réteget estig, majd a másodikat szombat reggel. Szombatra akár csak tetőfedéskor, most is összejött a segítség. Reggel 6-ra meg is érkezett mindenki és hozzáfogtunk kisebb csoportokban a nehezen elérhető területek kenéséhez. Egész nap csak festettünk, beiktatva kis pihenőket kajával, itallal. A nap végére(kb. 7-re) a ház és a garázs eleje, a bejárat előtti szélfogó, az egyik oldali eresz és a terasz lett lefestve

 

Amint a képen látható korlátokból kiderül Imréék sem a strandon voltak szombaton. Ugyanis ők azzal foglalták el magukat + a hajópadlóval az egyik szobában. Szerintem nagyon szép lett, és mások szerint is ez a legszebb része a háznak. Mármint a terasz a korlátokkal.

Vasárnap folyt. köv. Ekkor is hatan jöttünk össze a festéshez. A ház vége következett az elmaradt eresszel, de azt még ebéd előtt befejeztük. Aztán pihenés képen a garázs egyik oldalát és a ház sarkait kentük le.

 

Lysa 2010.07.09. 09:14

Padló + üveg

Zajlik a hajópadlózás. Tegnap, amikor munka után haza értem a következő látvány fogadott:

Mind a három szobában lecsavarozták a párnafákat és elkezdték leszögelni a hajópadlót. Természetesen a szigetelés sem marad el a padló alól.

Alakul a nappali menyezete is.

És most pedig egy gyors előrelépésről (legalábbis nekem, mint üveg témában laikusnak): hétfőn reggel szóba került az üvegezés és azt mondta Imre, hogy akár jöhet is az üveg. Délelőtt fel is hívtam az üvegest, akitől már előzetesen kértem ajánlatot, és megbeszéltük, hogy felmérés után pontosítunk azon. Ők már dél körül jöttek is felmérni, és megegyeztünk. Csütörtök reggel fél nyolc, csörög a telefon. Az üveges volt és azt kérdezte, hogy jöhetnek-e beépíteni az üveget amit legyártottak. Természetesen szigetelt üveg, kb. 12 m2, ami 30 darabból áll össze. Tehát tegnap mire hazaértem már ez is megvolt.

Ezek után készülünk a hétvégére. Ecsetek csőre töltve. FESTÜNK. Már megint.

Lysa 2010.07.07. 08:16

Ajtók és ablakok

Megérkezett az utolsó szállítmány, ami párnafákat, hajópadlót, díszítő elemeket és még egy-két ajtót tartalmazott. Ezzel az autóval érkezett Lajos, aki a nyílászárókat kezdte el beépíteni.

 

 

Ezt olyan lendülettel tette, hogy a jelenlegi garázsunk gyorsan kiürült a már lefestett elemektől. Ekkor kaptunk észbe, mert még vannak ajtók, amit nem festettünk le. Tehát jó lesz sietni.

Ezzel párhuzamosan zajlik a külső csiszolás és a lambériázás. Ez utóbbi kissé időigényes dolog, ugyanis minden egyes lambériát szépen lecsiszolnak, méretre vágnak és ha kell lyukat is furnak rá a falon elhelyezett szerelvények miatt.

 

Lysa 2010.07.04. 23:03

Festés és csiszolás

Az utóbbi napok a nyílászárók festésével telnek, leginkább munka után. És még nincs vége, van bőven festeni való. Még az a jó, hogy van segítség és így gyorsabban haladunk. Megbeszéltük Imrével, hogy ha lehet rakják be azokat amit már lefestettünk, mert akkor jobban férünk. Ők, mint minden kérésünkhöz ehhez is rugalmasan álltak hozzá és bekerült pár spaletta a helyére.

Volt még egy kis szerkezeti meló is, mert a nappali fölött nem vízszintes lesz a födém és ennek a résznek a függőleges falait a födém vonala fölött még ki kellett alakítani. Természetesen fóliával lezárva, mert ez is le lesz szigetelve.

 

Lehet hogy a spalettás képen nem látszik de hozzákezdtek a külső falak csiszolásához, és kb. a ház fele már le is van csiszolva. Hát mit mondjak? Ez a munka valahogy nem valami irigylésre méltó, kánikulában nyakig fűrészporosan. A következő hét végére beterveztük a házikónk külső festését a változatosság kedvéért. Már meg is vettük a hozzávalót. Tegnap megérkezett a hiányzó cserép is, amit gyorsan felraktak Emilék. Így mostmár a cserepezés is komplett.

Hétfőn Pali meghozta az ajtókat, ablakokat a spalettákkal együtt. Már nagyon vártuk, mert még a beépítés előtt le szeretnénk festeni. Ez idáig részben sikerült, és így néz ki a vörös cseresznyére kent spaletta:

 

Amíg mi a festéssel voltunk elfoglalva, a fiúk a házban befedték gipszkartonnal a fürdőszobát.    

Ezután lambériával borították azokat a falakat, amelyekbe már benne van a szigetelés.

Lysa 2010.06.27. 19:28

Hangyaboly

A hétvégén kissé megnövekedett a dolgozók szám a házunk táján. Szinte egy időben jelentek meg a vizesek, az ácsok, a villanyszerelők, a kőműves és végül, de nem utolsó sorban a szigetelők. A hely azonban leszűkült, mivel a közfalak, amiken idáig lehetett közlekedni, lezáródtak fóliával, vagy lambériával és időnként forgalmi dugók alakultak ki az előszobában. Ami viszont a legfontosabb, hogy mindenki szépen haladt a dolgával. Elkészült a fal a kandallónál,

 

a külső falakba megvan a szigetelés,

 

a vízvezetékeket lefektették a fűtés csövekkel együtt,

 

és a villamos szerelvények dobozaik is a helyükre kerülnek.

 

Úgyhogy zajlik az élet erősen és szépen alakul az álmunk belülről is.

Szerdán reggel átmentem Imréhez, hogy egyeztessünk pár dolgot. Ő azzal fogadott, hogy mit szólnék hozzá, ha holnap felraknánk a cserepet. Na, én erre nagyot néztem, mert akkor segítséget kell intéznem a cserép hordásához. Telefonáltam ide-oda, és hála a segítőkész rokonságnak gyorsan sikerült segítséget hívni. Addig viszont még a tetőablakokat is be kellett építeni, ami egyáltalán nem okozott gondot.

A tetőablak után fellambériázták az egyik szoba, a konyha és az előszoba falának egy részét. Természetesen a falak másik oldala csak szigetelés után lesz lezárva.

 

 

 

Csütörtökön reggel 7-re hívtam a kis csapatot, időben ott is volt mindenki és kezdődhetett a tetőfedés.

A háznak az északi oldalán kezdtük, amit reggeli előtt hamar be is fejeztünk. Ezen az oldalon ugyanis nem sok cserepet kellett vágni. Majd a másik oldalt...

...itt már van egy-két akadály, amik miatt lelassult a tempó és még a gerinccserép rögzítését is meg kellett oldani.

Délután 3 körül véget ért a tetőfedés. Na nem azért, mert be lett fedve az egész, hanem mert elfogyott a cserép. Gyorsan felhívtam a környék összes értékesítőjét, hátha valahol találok készleten. Hát persze, hogy nem volt sehol. Csak rendelésre. Így elmentem oda, ahol már korábban vettük a cserepet és rendeltem még másfél raklappal. Nagy szerencsénkre nem változott az ára, csak ki kell várni amíg megérkezik. Lényeg a lényeg: nem gondoltam volna, hogy ilyen jól mutat a tetőn ez a cserép.

Még valamikor reggel, amikor már a tetőn voltunk, befutottak a vizes embereink. Megbeszéltük a felmerült kérdéseket, amit korábban még nem, és ők is hozzáláttak a dolgukhoz. Először a fűtéshez szükséges csöveket fektették le, aztán a vízcsapok tervezett helyére álltak ki csövekkel.

Azt hiszem még a villanyszerelésről nem írtam. Menet közben a vezetékelés is elkezdődött. Ennek feltűnően látható nyomai a padláson vannak, és amikor odáig jutottam volna, hogy lefotózzam már sötét volt. De ami késik, nem múlik.

Lysa 2010.06.22. 22:18

Párazáró fólia

A hétfői nap egy kis anyagbeszerzéssel kezdődött. Elmentünk Imrével, hogy megvegyük a közfalakra való fóliát, és a madár elleni fésűt a cserép alá. Az utóbbi azért kellett, mert a meglévő háló nem zárta le a cserép hullámait.

Amíg vásároltunk elkezdték feltenni a párazáró fóliát.

Megérkezett a bádogosunk is és felszögelte a csatornavasakat...

...majd kedden folytatta a munkát az oromszegélyre való takaró lemez feltételével.

Péntek délutánra elkészült a lakórész teljes lécezése, plusz amikor az eső miatt nem lehetett kívül dolgozni, megerősítették a tetőszerkezetet átmenő csavarokkal. Mára volt betervezve a garázstető fedése fóliával és a tetőlécek szögelése. A terv teljesítve, ugyanis ma nagyon szép időnk volt és délután 1 órára véget ért a munka.

Elérkezett az idő, amikor a szegőléceket kell felszögelni. Így mutat:

Szerintem csini. No, nem a kerítésre gondolok! Amint a mellékelt ábra mutatja a cserepezés a jövő hétre csúszot, de a fólia is sokat véd az eső ellen.

Holnap reggel jön a bádogos, hogy felrakja csatornavasakat és lesz egy kis vakolás is kőműves oldalról. Remélem nem ők fognak ébreszteni.

 

A változatosság kedvéért szerdán is esett az eső, de délután amikor elállt nekifogtak a tető fóliázásának. A fóliára lambéria került az eresz kinyúlás vonaláig, följebb tetőléc. Ez a művelet tegnap és ma is kb. este 8-ig tartott, mivel szerették volna mielőbb lefedni a tetőt.

Elkészült az első homlokzat is a díszítő elemekkel együtt.

Ha minden jól megy szombaton cserepezünk, már szóltam is pár embernek, persze csak feltételes módban. Remélem az idő engedi és hétvégén sikerül megoldani. Ilyenkor könnyeb segítséget találni. Ha mást nem, majd befogjuk a látogatókat, akik az építkezés óta sűrűbben járnak erre. ;)

 

Lysa 2010.06.15. 21:14

3. hét

A harmadik hét első napján ismét esett, úgyhogy sok mindent nem tudtak csinálni a fiúk. Mivel egész napra záporokat jósoltak így a szarufák közeit pótolták, illetve a garázs és a lakás összedolgozását végezték el.

A mai nap Pestre kellett mennünk kontrollra Elizával, és a kellemest a hasznossal összekötve beszereztük a tetőablakokat meg egy padlásfeljárót. Az utóbbit már csak a tetőcsomagtartóra bírtuk felrakni, mivel megtelt a 3-as golf csomag és utastere. Délután, mikorra hazaértünk elkészült a hátsó tűzfalak, és az eresz egy részének borítása lambériával.

Holnap érkezik egy teherautó, ami hozza a tetőlécet meg még egy kis lambériát. Az előbbi, plusz még pár nap jó idő lehetővé tenné, hogy hétvégére a cserép is felkerüljön a tetőre. Már jó ideje foglalkozunk a gerendaház építéssel kapcsolatos témákkal, de amikor a fenti képeket megnézzük és tudjuk, hogy mindez két hét alatt készült el egy kicsit elgondolkodunk ezen.

Vasárnap este 9 óra. Egy hosszú fárasztó nap után leültem a gép elé, hogy leírjam a tegnapi és ami nap történéseit, amikor szólt a párom, hogy valami kopogó zajt hall az épülő házunk felől.

Gyorsan átszaladtunk és látjuk, hogy Emil és István van a garázs tetején, és ragasztják rá a fóliát. Az időjárást elnézve van némi esély egy kis esőre és ettől szeretnék megvédeni a már felszögelt lambériát.

Szerintem a legtöbben erre csak legyintettek volna, de ők nem. Csak remélni tudom, hogy mindenki ilyen lelkiismeretesen végzi majd a munkáját, akinek még dolgozni kell a házon.

Legutóbb a pénteki eseményekről írtam, azóta szombaton a garázsnak is megépítették a tetőszerkezetét és mint a fennt leírtakból kiderült le is lambériázták a födémet.

Vasárnap reggel fél hétre bejelentkezett a kőműves, hogy jön és befejezzük a kéményt.

Ő jött is pontosan, én meg majdnem elaludtam. Azért sikerült minden hozzávalót odakészíteni mire megérkezett és dél körül végeztünk is.

Lysa 2010.06.11. 22:07

A tetőszerkezet

Hőségriadó ide, vagy oda ma folytatódott a tetőszerkezet építése.

Felkerült a tetőszék, és a párfogók is megtalálták helyüket.

Közben egyeztettem a kőművessel, hogy építsük tovább a kéményt mivel megvan a födém. Azt mondta jön a hétvégén, úgyhogy még be kellett szereznem a hiányzó anyagot.

Most jön az, amiről már talán halottam, de észben tartani csak ezután fogom: Bokrétaünnep.  

Szokás, hogy amikor egy épület építésénél a kivitelező elér a legmagasabb szintre, megáll egy pillanatra, hogy megünnepelje az addig végzett munkát. Így történt ez nálunk is.

               

 

Lysa 2010.06.10. 22:57

Szarufák

Tegnap estére összehoztunk egy kis szalonna sütögetést.

Amíg mi sütjük a szalonnánkat...

...addigra Emil és István már jól is lakott.

Ma el kellett mennünk a fiunkal a debreceni klinikára, és mire hazaértem elő voltak készítve a szarufák, méretre vágva csiszolva. Már csak a helyükre kellett illeszteni őket.

Délután elfoglaltam magam a Lignotol komplex felhordásával belül, és mire észbe kaptam már majdnem az összes szarufa a helyére került.

Így már kezd ház formája lenni a dolognak.

Ma itt járt a villanyszerelő, hogy a külső szerelvényekhez bevezetékeljen. Ezt még a szigetelés befújása előtt kell megtenni, mert az átfúrt külső fóliát gondosan le kell ragasztani.

Lysa 2010.06.09. 22:58

A födém

Tegnap elkezdődött a födém lambériázása, ami a mai napra el is készült.

A lambéria tetejére fólia került, erre jön még a szigetelés.

A fólia összetételeit gondosan zárták a tökéletes szigetelés érdekében.

Holnap következnek a szarufák, aminek Imre már ma kimérte a helyét.

Nem elég a tűző a napsütés a múlt heti esőzés után, mint minden nap ma is megérkeztek a minőségi ellenőrök. :)

Lysa 2010.06.08. 08:43

A terasz

Második hét hétfő

A hétvégén elvonultak az esőfelhők és igencsak meleg, napos idő lett. Reméljük, így is marad sokáig.

Ennek a napnak a leglátványosabb fejleménye a ház hátoldalán elhelyezkedő fedett terasz, ahol már szívesen iszogatnám a reggeli kávémat, de ez még odébb lesz.

A terasz előtt azonban még volt pár darab födémgerenda az előszoba fölött, amit a helyére kellett illeszteni. Ezzel kezdődött a nap.

 

Lysa 2010.06.05. 19:42

Födém gerendák

A 6. nap, Szombat

Ma a látszó födémgerendák kerültek egyenként a helyükre szépen átcsiszolva és az élek bemarva.

 

 Míg a fiúk a gerendákkal foglalatoskodtak felraktuk a kéményt a kandallóhoz.

Sajnos a mai naphoz tartozik még, hogy csapatung egyik tagjának haza kellett utaznia.

Az elmúlt napok alatt iszonyatos gyorsasággal megváltozott a látkép telkünkön, ami a háttérben nyújtott segítségnek is köszönhető :)

Erre a hétre ennyi, a jövő héten következik a födém. Reméljük az időjárás az eddigieknél kegyesebb lesz hozzánk.